2021. júl. 4.

Fehér gólya fiókák látványgyűrűzése Kunpeszéren és környékén



2021. június 17-én szerveztük meg a fehér gólya fiókák látványgyűrűzését Kunpeszéren és környékén. A program célja, hogy a fiókák egyedi jelölőgyűrűvel való ellátása mellett felhívja a figyelmet a fehér gólyák védelmének fontosságára, és a madárgyűrűzés jelentőségére.

A Kunpeszéren, Kunszentmiklóson, illetve Kunadacson felkeresett fészkekben összesen 10 fióka lábára került gyűrű, két fészek esetében a kis gólyák mérete nem tette lehetővé a gyűrűzést.

A térségben az első alkalommal szervezett Gólya Road Show-ra számos érdeklődő mellett ellátogattak a Kunpeszéri Általános Iskola Madarászsuli programjának résztvevői, valamint a gólyafészkek közvetlen közelében élők is figyelemmel kísérték a gyűrűzést. A jelenlévők testközelből megtekinthették a fészekből lehozott gólya fiókákat, valamint számos információt hallhattak a faj megőrzésének fontosságáról és a táplálkozóterületek fenntartásáról.

A rendezvény a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bács-Kiskun megyei Helyi Csoportja támogatásával valósult meg.

Köszönettel tartozunk a program szervezésében, illetve lebonyolításában nyújtott segítségéért Kozma Botondnak, Csaplár Katalinnak és Győrfy Hunornak, a KNPI természetvédelmi őreinek. Köszönjük az MVM Hálózat munkatársainak, hogy a gyűrűző munkához biztosították az emelőkosaras autót és a kísérő személyzetet.

Fotók: Kozma Botond, Schneider Viktor




2021. jún. 24.

IX. Gólya Road Show Bácsalmáson és környékén

 Az idei évben is elvégeztük a fehér gólyák felmérését és a fiókák gyűrűzését Bácsalmáson és térségében. A program célja, hogy az elsődleges célközönség, a gyerekek figyelmét felhívja a fehér gólyák védelmének fontosságára, és a madárgyűrűzés jelentőségére. A bemutató gyűrűzésen szerzett élmények, tapasztalatok mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy természetszerető, a madárvédelmet szívügyüknek tekintő felnőttekké váljanak.

2021. június 14-én és 15-én összesen 13 településen, 28 fészket látogattunk meg, amelyekben 70 fiókát találtunk, ezekből 57 fiókát sikerült meggyűrűzni. Négy fészekben jelölésre még nem alkalmas méretű fiókák voltak, így ezekre nem került jelölőgyűrű, valamint akadt két olyan fészek, ahol csak az egyik madár volt gyűrűzhető. A Kunbaján található fészekbe adoptálásra került egy Magyarbólyból származó gólyafióka.

A fiókaszámok megoszlása a következőképpen alakultak:

4 fiókás fészekalj: 2
3 fiókás fészekalj: 11
2 fiókás fészekalj: 14
1 fiókás fészekalj: 1

Átlag fiókaszám fészkenként: 2,5

A meghirdetett helyszíneken számos érdeklődő (összesen 598 fő) – többek között óvodás és iskolás csoportok – vett részt, akik a korábbi évekhez hasonlóan idén is tájékoztatást kaptak a madárgyűrűzés jelentőségéről, valamint a faj-és élőhelyvédelmi tevékenységekről.

Köszönjük Bácsalmás Város Önkormányzatának, hogy ezúttal is rendelkezésünkre bocsátotta az emelőkosaras autót. A rendezvény a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bács-Kiskun megyei Helyi Csoportja támogatásával valósult meg. Külön köszönjük az MVM Hálózat munkatársainak, hogy jelen voltak a programsorozaton.

A gyűrűző munka dokumentálása során nyújtott segítségéért köszönettel tartozunk Hegyesi Annának és Huczek Endrének.


                                    Tamás Ádám                                                            Schneider Viktor
                 természetvédelmi őrkerület-vezető (KNPI)                                gyűrűző (MME)







Fotók: Hegyesi Anna, Schneider Viktor