A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Éves taggyűlés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Éves taggyűlés. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. márc. 19.

Helyi Csoportunk éves Közgyűlése Hartán

Helyi Csoportunk 2023. március 18-án tartotta éves Közgyűlését Hartán. Kalocsa Béla elnök köszöntője után sor került a munkacsoportok beszámolóira.

Schneider Viktor a Felső-Kiskunságban (Kunpeszér, Kunadacs, Kunszentmiklós), valamint a Felső-Bácskában végzett tevékenységeket ismertette. Mórocz Attila a dávodi Földvári-tó múlt évi CES és gyűrűzőtábor (AH 2022) eredményeiről, illetve a gyűrűzőállomáson történt fejlesztésekről számolt be. Tamás Ádám a kerecsensólyomok számára készített költőládák kihelyezését tekintette át. Kalocsa Béla az izsáki Utánpótlás-tábort ismertette, valamint a jeladókkal ellátott ragadozómadarakkal kapcsolatos aktualitásokról is beszámolt.

Az előadásokat követően a Közgyűlés áttekintette a 2022-es évi szakmai, valamint pénzügyi beszámolót, illetve megvitatta és elfogadta az idei szakmai és pénzügyi tervet.

A tartalmas szakmai tanácskozást közös ebéddel és terepi kirándulással zártuk. Köszönjük a hartai munkacsoport tagjainak (Orosziné Kustár Rozália, Oroszi Zoltán, Berdó József), hogy lehetővé tették a jó hangulatban telt Közgyűlés megvalósítását.

A Közgyűlés által megválasztott küldöttek:

Berdó József (Harta)
Dr. Tamás Enikő Anna (Baja)
Kalocsa Béla (Baja)
Oroszi Zoltán (Harta)
Schneider Viktor (Madaras)
Udvardi István (Kiskunfélegyháza)
Vogl Istán (Gara)





Fotók: Udvardi István




2019. márc. 31.

2019. évi közgyűlés Fülöpházán

Helyi csoportunk 2019. március 30-án tartotta éves közgyűlését, melynek a fülöpházi Naprózsa Ház adott otthont. Kalocsa Béla elnök köszöntő szavai után sor került a munkacsoportok beszámolóira. Mórocz Attila a dávodi Földvári-tó múlt évi CES  és gyűrűzőtábor (AH 2018) eredményeiről számolt be. 
Meizl Ferenc a Kiskunfélegyházán végzett madárbarát tevékenységüket tekintette át, kiemelve a madárodúk fontosságát. Előadása zárásaként Udvardi István tagtársunk által készített jó hangulatú kisfilmeket mutatták be a megjelenteknek. 
Továbbá sor került a múlt évi szakmai valamint pénzügyi beszámolóra, illetve az idei szakmai és pénzügyi terv megvitatására, illetve a küldöttek megválasztására.
A tartalmas szakmai tanácskozást bajai halászléval zártuk. 

Küldöttek:
Ágotainé Szakács Ildikó (Kecskemét)
Berdó József (Harta)
Dr. Tamás Enikő Anna (Baja)
Kalocsa Béla (Baja)
Meizl Ferenc (Kiskunfélegyháza)
Udvardi István (Kiskunfélegyháza)

Póttagok:
Tamás Ádám (Baja)
Schneider Viktor (Madaras)

Szöveg:
Schneider Viktor
Fotók:
Ádány Miklós










2018. márc. 17.

2018. évi közgyűlés Baján



Helyi csoportunk 2018. március 17-én szombaton tartotta éves közgyűlését Baján. 
Kalocsa Béla elnök köszöntő szavai után sor került a munkacsoportok beszámolóira. Mórocz Attila a dávodi Földvári-tó múlt évi CES eredményeiről számolt be. 
A helyi csoportunkhoz néhány hónapja csatlakozott Udvardi István "Az önkéntes madármentés" címmel készített bemutatót, melyben közreműködött Meizl Ferenc. 
A 2017-es évi kanalasgém gyűrűzés eredményeiről dr. Piginczki Csaba készített beszámolót, melyet Tamás Ádám prezentált a megjelenteknek. 

Továbbá sor került a múlt évi pénzügyi beszámolóra, illetve idei szakmai és pénzügyi terv megvitatására, valamint a küldöttek megválasztására. 

Küldöttek:
Ágotainé Szakács Ildikó (Kecskemét)
Berdó József (Harta)
Kalocsa Béla (Baja)
Meizl Ferenc (Kiskunfélegyháza)
Schneider Viktor (Madaras)
Tamás Ádám (Baja)

Póttagok:
Pécsi László (Kalocsa)
Pécsi Kriszta  (Kalocsa)





(Fotók: Kalocsa Béla, Schneider Viktor)

2017. ápr. 3.

A 7. HCs taggyűlése Hartán, 2017. április

Április 1-jén Hartán tartottuk éves közgyűlésünket 26 tagtárs részvételével. Az előző évekhez hasonlóan ez alkalommal is kellemes, jó hangulatú taggyűlésen vagyunk túl. Kalocsa Béla elnök köszöntőjével, majd néhány tagtárs beszámolójával kezdődött az esemény. Elsőként Kustár Rozália a Dunatáj Közalapítvány kuratóriumának elnöke mutatta be az alapítvány munkáját. Mórocz Attila a dávodi Földvári-tónál zajló gyűrűzési tevékenységekről és azoknak eredményeiről tartott előadást. Ezt követően Németh Ákos a kolon-tavi madárvártán zajló kutató-gyűrűző tevékenységet ismertette. A délvidéki földikutyák megtalálásának előzményit és az élőhelyük védetté nyilvánításához vezető út  egy-egy momentumát Kalocsa Béla mutatta be. 

Az elmúlt évi rendezvények, tevékenységek beszámolói mellett az idei év szakmai és pénzügyi tervezetére majd a küldöttek megválasztására is sor került. A szakmai napot ebéddel valamint a Böddi-szék meglátogatásával zártuk.

Köszönjük a szervezést és a vendéglátást a Dunatáj Közalapítványnak!





  

 

 



Fotók: 
 Gyuricza András, Kalocsa Béla, Schneider Viktor



2016. márc. 24.

A Helyi Csoport közgyűlése Bácsalmáson

Az MME 7. számú Bács-Kiskun megyei helyi csoportjának éves közgyűlése Bácsalmáson, 2016.03.12. szombaton került megtartásra 21 aktív tag részvételével. Az előző évi színes beszámolók elhangzása után az idei programok és költségvetés tervezése következett. 

Köszönjük a szervezést Tamás Ádámnak és Bácsalmás Város Önkormányzatának.


Kalocsa Béla HCs elnök megnyitja a közgyűlést. 


Meizl Ferenc részletes áttekintéssel mutatta be az elmúlt évi tevékenységeket.


Kósa Gyula néhány praktikus odútípust is prezentált a megjelenteknek. 


Szabó Barna is színes előadást tartott a múlt évi tevékenységekről.

2015. márc. 17.

A 7. HCs taggyűlése, 2015 március

Szokás szerint jó hangulatban tartottuk meg a 7. számú helyi csoport évi rendes taggyűlését Garán, 18 tagtárs részvételével.
Elhangzottak az ilyenkor szokásos előző évi beszámolók; majd tisztújítás következett.
A helyi csoport új vezetősége: Kalocsa Béla elnök, Tamás Ádám titkár és Oroszi Zoltán titkárhelyettes. Gratulálunk az új tisztségviselőknek, és munkájukhoz kitartást kívánunk.

Köszönjük a szervezőknek, Vogl Istánnak és családjának munkájukat!

2014. márc. 9.

A 7. HCS közgyűlése 2014.

Az MME 7. számú Bács-Kiskun megyei helyi csoportjának éves közgyűlése Kiskunfélegyházán, 2014.03.08. szombaton került megtartásra 20 aktív tag részvételével.

Köszönjük a szervezést Meizl Ferenc tagtársunknak, a helyszínt pedig a Petőfi Sándor Városi Könyvtárnak.

A gyűlés hivatalos része előtt a könyvtár madárbarát kertjében információs táblát avattunk föl, az ebéd után pedig a város szélén kialakított partifecske-fészkelőhelyet látogattuk meg.






2013. márc. 11.

A 7. HCS taggyűlése - 2013.03.09.

Jó hangulatban tartottuk meg 22 fő részvételével a 7. Helyi Csoport taggyűlését 2013. március 09-én Fülöpszálláson.
Nagyné Grecs Anita tagtársunknak és kollégáinak ezúton is köszönjük a szervezést.