2021. jún. 24.

X. Gólya Road Show Kalocsán és környékén

 

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében, illetve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület támogatásával szervezett „Gólya Road Show” országos gólyafészek felmérő, illetve gólyagyűrűző rendezvénye nagy sikert aratott a lakosság körében 2021. június 14-én. 

Kalocsán és környékén pontosan 10 éve folyik a felmérés. Összesen 7 település (Kalocsa, Homokmégy, Öregcsertő, Kecel, Hajós, Miske, Drágszél) 13 gólyafészkében 27 példány gólyafiókára került gyűrű. A gyűrűzéssel együtt ezeken a településeken, illetve fészkekben a fiókák számbavétele is megtörtént. Az átlagos fiókaszám 2 példányként alakult fészkenként, ami sajnos sokévi átlag alatti eredmény az idei évben. A fiókák fejlettsége nagy különbséget mutatott. A fészkekben nemegyszer került elő korábbi, terméketlen tojás is. Két településen (Kalocsán és Drágszélen) a már jól ismert fészkekben valamely oknál fogva előzetesen meghiúsult a költés.

Az előre meghirdetett helyszínekre mintegy 150 érdeklődő látogatott el. Mindig öröm, hogy nemcsak iskolások, óvódások és az őket vezető pedagógusok, hanem családok mellett a felnőttek is időt tudtak szakítani a gólyagyűrűzés megtekintésére. A program a jövő évben a tervek szerint folytatódik.


Beszámoló és fotók:

Agócs Péter
természetvédelmi őrkerület-vezető
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság






2020. jún. 19.

Fehérgólya gyűrűzés Bácsalmáson és környékén


Az idei évben is elvégeztük a fehér gólyák felmérését és a fiókák gyűrűzését Bácsalmáson és térségében. Ezúttal a járványügyi készültséget figyelembe véve nem hirdettük meg a korábbi években megszokott és közkedvelt „Gólya Road Show”programsorozatot.



Bácsszentgyörgyi gólyafiókák. (Fotó: Schneider Viktor)


2020. június 15-én és 16-án összesen 14 településen (Bácsszőlős, Csikéria, Tompa, Kunbaja, Bácsalmás, Tataháza, Mátételke, Bácsbokod, Gara, Bácsszentgyörgy, Vaskút, Bácsborsód, Katymár és Madaras) 30 fészket látogattunk meg, melyekben 86 fiókát találtunk, ezekből 80 fiókát sikerült meggyűrűzni. Két fészekben jelölésre még nem alkalmas méretű fiókák voltak, így ezekre nem került jelölőgyűrű, valamint akadt egy kétfiókás fészek, ahol csak az egyik madár volt gyűrűzhető.

A fiókaszámok megoszlása a következőképpen alakultak:

4 fiókás fészekalj: 6
3 fiókás fészekalj: 15
2 fiókás fészekalj: 8
1 fiókás fészekalj: 1
Átlag fiókaszám fészkenként: 2,9


 

Tataházán a Deák Ferenc utcai fészekben néhány napos fiókákat találtunk. (Fotó: Schneider Viktor)




A gyűrűző munka közben számos érdeklődő jelent meg, akik a korábbi évekhez hasonlóan idén is tájékoztatást kaptak a madárgyűrűzés jelentőségéről, valamint a faj-és élőhelyvédelmi tevékenységekről.
Köszönjük Bácsalmás Város Önkormányzatának, hogy ezúttal is rendelkezésünkre bocsátotta az emelőkosaras autót. A rendezvény a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bács-Kiskun megyei Helyi Csoportja támogatásával valósult meg.
A gyűrűző munka dokumentálása során nyújtott segítségéért köszönettel tartozunk Kovács Gergőnek és Huczek Endrének.

Tamás Ádám                                                      
természetvédelmi őrkerület-vezető      
    
Schneider Viktor                  
gyűrűző (MME)