2018. jún. 9.

Összefoglaló a Baja környékén megrendezett Gólya Road Show-ról


Idén június 7.-én, ismét megszervezésre és lebonyolításra került a fehér gólyák nyilvános gyűrűzése, azaz a Gólya Road Show.


Érdeklődők népes csapata a hercegszántói fészeknél (Fotó: Mórocz Attila)

A Road Show ezúttal is nyitott volt az érdeklődők számára. A meleg időjárás ellenére az előre meghirdetett helyszíneken és időpontokban több mint 770 fő (többségük óvodások, iskolások) kísérhette figyelemmel a kis gólyák jelölését. Több helyszínen közvetlen közelről volt lehetőség a madarak megfigyelésére, a fiókák megsimogatására. Az eseményről a Bajai Rádió, az MTI fotósa, a Bajai TV és több internetes portál is beszámolt.

Hatalmas élmény volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt (Fotó: Schneider Viktor)

Az eseményen 10 településen, összesen 17 fészeknél 57 fióka kapott egyedi azonosításra alkalmas gyűrűt. A költésben nagy szórás mutatkozott, hiszen amíg Vaskúton és Sükösdön éppen gyűrűzhető méretűek voltak a fiókák, addig a bajai fészekben már szinte teljesen kitollasodott fiókákat találtunk.

A bajai 5-ös fészekalj, és a gyűrűzést végig figyelemmel kísérő öreg madár (Fotó: Mórocz Attila)

Az idei évben 3-4 fióka volt a jellemző fészkenként, de van 3 fészek, amelyben 5-5 fióka cseperedik. A tavalyi évhez képest jobb, míg általánosságban jónak mondható az idei fiókaátlag (3,4 fióka/fészek). A fiókák a kirepülést követően, várhatóan augusztus közepén hagyják el az országot, és kezdik meg a vonulásukat az afrikai telelőterületekre.

Színes gyűrűvel jelölt gólyafiókák (Fotó: Mórocz Attila)

A fióka-számok alakulás Baja térségében:

2 fiókás fészek – 2 db
3 fiókás fészek – 8 db
4 fiókás fészek – 4 db
5 fiókás fészek – 3 db

A rendezvény
a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) és
 a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 7. sz. Helyi Csoportjának (MME 7.HCS)
szervezésében, valamint a Nemzeti Közművek Hálózat támogatásával valósulhatott meg.

A bátrabb kisgyermekek megsimogathatták a rövid időre lehozott fiókát (Fotó: Schneider Viktor)

A beszámolót készítette:
Mórocz Attila





2018. máj. 12.

Fülemülék éjszakája Madarason


Május 11-én jó hangulatban telt a Fülemülék éjszakája Madarason. Több évnyi kihagyás után idén rendeztük meg újra a programot. A gyülekezőt követően a résztvevőknek madarakkal kapcsolatos játékokkal és zsíros kenyérrel készültünk. A megjelentek külön kérésére a fehér gólyákról és védelmükről tartottam előadást, majd sötétedéskor elindultunk a Marhajárás-pusztára az éjszaka hangjait hallgatni. A kétórás séta során hallottunk erdei pintyet, füleskuvikot, kuvikot és fülemülét, közben szó esett a terület botanikai és madártani értékeiről.
A résztvevők száma 42 fő volt. A létszámot tekintve, nagy az érdeklődés az ilyen és hasonló jellegű programokra mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek körében. 

Köszönettel tartozom Csintalanné Gracza Dominikának a program lebonyolítása során nyújtott segítségéért!














Szöveg:
Schneider Viktor
Fotók: 
Csintalanné Gracza Dominika, S.V.