2021. szept. 22.

Kiskunmajsai Szüreti Fesztivál

Helyi Csoportunk az idei évben is részt vett a Kiskunmajsai Szüreti Fesztiválon. A standukhoz érkezők betekintést nyerhettek az MME szakmai munkájába, valamint számos információt hallhattak a madárgyűrűzés és a vonuláskutatás jelentőségéről, az év fajairól, valamint a gyakorlati madárvédelemről. Helyi Csoportunk tevékenységét interaktív prezentáció segítségével igyekeztünk bemutatni.

Köszönet Arany Erikának és Udvardi István tagtársunknak a rendezvényen való részvételért, illetve Helyi Csoportunk munkájának népszerűsítéséért.

 


Fotók:
Udvardi István

2021. júl. 12.

VI. Gólya Road Show Harta-Dunapataj környékén

Június 24.-én a Dunatáj Közalapítvány, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, az MVM Zrt. és az MME Bács-Kiskun megyei helyi csoportja együttműködésében megvalósult a VI. Gólya Road Show "Harta-Dunapataj és környéke" helyszíneken.

A hőség ellenére a rendezvényen 190 érdeklődő vett részt, köztük több iskolás és óvodás csoport is kilátogatott a helyszínekre. A bemutató gólya gyűrűzés során a szakemberek 6 település 13 gólya fészkét ellenőrizték, amelyekben 21 fióka kapott gyűrűt.
A száraz, táplálékhiányos tavasz miatt több fészekben is meghiúsult, vagy meg sem kezdődött a költés.
A fészkenkénti fióka átlag 1,6 fióka/fészek lett. A bejárt helyszínek közül mindössze egy fészekben volt 4 fióka (Harta, Templom utca).



Beszámoló: Tamás Ádám
Fotók: Dunatáj Közalapítvány